2010. május 11.

FETÁS-OREGANÓS KENYÉR


Mielőtt valaki azt hinné, hogy az utóbbi időben csak kenyereket és sütiket eszünk, közlöm, hogy téved:-)
Csak már annyi ételfélét főztem, hogy nem akarom többször posztolni őket, így csak akkor teszek fel másfajta ételt a blogra, ha az új.

A minap váltottam néhány mondatot egy kedves Fórumtársammal, aki ciprusi fetás kenyeret készült sütni.
Nézegettünk is egy receptet, amit hozott, de nekem nem volt hozzá bizalmam, így megalkottam a sajátomat.
Annál is inkább, mert én még Cipruson sosem láttam fetás kenyeret:-)
Nagyon finom lett, nem tudom olyan-e, mint amit a kedves Fórumtársam elképzelt, de remélem Neki is ízlik majd, ha elkészíti.
Úgyhogy ezt a kenyeret Csirrinek ajánlom szeretettel!:-)
És majd holnap nappali fénynél teszek fel róla jobb képet:-)

FETÁS-OREGANÓS KENYÉR

10 dkg görög előtészta
2 dl víz
1 ek olívaolaj
10 dkg Feta sajt morzsolva
2 tk oregano
40 dkg kenyérliszt
1 tk instant élesztő
só nem kell a Feta miatt!

A hozzávalókat a kenyérsütőgép dagasztotta össze, utána egy tálba tettem a tésztát és letakarva kelesztettem a duplájára. Elvileg. Gyakorlatilag ugyanis kicsit tovább kelt, 2,5 órát, mert fogadóórára kellett mennem....
Átgyúrtam, formáztam és egy kerek tepsiformába tettem, jól megliszteztem.
Kelni hagytam még 30 percet, majd előmelegítettem a sütőt a legmagasabb hőfokra, nálam ez 270 fok légkeverés.
Köralakban bevágtam a kenyér tetejét, errefelé így szokás...
Beszórtam a jégkockáimat a sütő aljára, hogy jó kis gőz képződjön és betoltam a kenyeret.
10 perc múlva levettem a hőt 190 fokra és még 40 percig sütöttem.
Félidőben még dobáltam be jégkockákat.
Nagyon finom ropogós héjú, puhácska bélzetű kenyér.

6 megjegyzés:

Süti Bazár írta...

Jaaj Latsia, ez annyira profi! Limara után Nekem Te vagy az etalon pékáru fronton :))

Kata írta...

Izgatod itt az embert kenyér ügyben:)) azután nem csoda, hogy az előbb faltam fel 2 paradicsomos zsömlécskét, ami szerencsére egész jó lett. Igaza van Yasmine-nak, profi vagy!

Bianka írta...

Zseniális, csoda szép

egycsipet írta...

Azta, de szép! Hát még milyen finom lehet! :))

trinity írta...

Na, ezt a kenyeret "lenyúlom" engedelmeddel! Nagyon tetszik, ha megsütöttem postolom linkkel együtt!!

Latsia írta...

Yasmine, köszi, tényleg finom! Az az igazság, hogy ha egy kenyeret megsüt valaki, utána már csak variál és mind jó lesz - majdnem mind:-))

Kata, örülök, hogy ízlett a paradicsomos:-)

Bianka, köszi!:-)

Csipet, finom, olyan görögös:-)

Trinity, vidd, szívesen adom!:-))