2010. július 17.

CSIRKEHÚSOS PITE RÁKKAL


Holnap éjjel elutazunk egy kis időre a svédországi otthonunkba, ( egy kis budapesti pihenéssel megszakítva ) ezért ma megpróbáltam még felhasználni valamit, amit a hűtőben találtam.
Így jött létre ez a pite, ami olyan finom lett, hogy máskor is az asztalra kerül majd.

CSIRKEHÚSOS PITE RÁKKAL

40 dkg leveles vajastészta
1 ek olaj
10 dkg bacon - kockázva
2 csirkemell - csíkozva
10 dkg koktélrák
2 újhagyma - karikázva
1 cukkini - kockázva
20 dkg Feta
1 tojás felverve
só, bors, oregano

A sütőt 200 fokra előmelegítettem és egy tepsit sütőpapírral kibéleltem.
A forró olajon félig átsütöttem a bacon-t, és hozzáforgattam a csirkemellet.
Rádobtam a cukkinit, a hagymát és 2-3 perc alatt átsütöttem.
Épp csak addig, amíg a hús is kicsit megpirult.
Akkor fűszereztem, hozzákevertem a rákot, a tojást és rámorzsoltam a Fetát.
Kicsit hűlni hagytam, majd rákanalaztam a kinyújtott tésztára.
Feltekertem, mint a bejglit és a sütőben 30 perc alatt készresütöttem.
Most nem kentem meg a tésztát kívülről tojással, így is ugyanolyan jó lett.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

ÁÁÁÁ ez valami csodálatos

trinity írta...

Hmmmmmmmm, ez még az éjszaka közepén is csábító nagyon!!
Off. most jutottam a posztolásig, ma reggelre fent lesz az ominózus tortaforma, amiért mégegyszer hálás köszönet!

Lobelin írta...

Szia!-)
Most találtam Rád, s gyorsan ki is próbáltam ezt a receptet-) Isteni finom, bár a rákot kihagytuk!-)
Szerintem jönni fogok sűrűn-)
Bea